A tizedik nap

Esőerdők Costa-Ricában

Csendes nap virradt ránk, mivel a pár nappal ezelőtti karaokezás után Koppánynak mára teljesen elment a hangja, délelőtt tapsolással és jelbeszéddel kommunikált velünk, azóta már hörög is. Az erdészház, ahol megszálltunk, közvetlenül az erdő szélén volt, a világosban már láttuk, hogy az előző napi vadles során csak párszáz méterre távolodtunk el a háztól. Most nagyobb túrára indultunk, volt időnk jobban körülnézni az erdőben, bár a nappali világosságban nem bújt elő se tapír, se kígyó.

Felfelé indultunk az erdei ösvényen, de nem volt melegünk hosszúnadrágban sem, pláne amikor az eső is esni kezdett. Az itteni erdők szabályos trópusi esőerdők (nagy fafajgazdagság, föld szintje fölött kezdődő léggyökerek), viszont a nagy tengerszint feletti magasság miatt nincs annyira meleg, mint délebbre. Panamában állítólag sokkal izzasztóbbak lesznek ezek a túráink az ország laposságának és az óceánok közelsége miatti magas páratartalomnak köszönhetően. Egy kis patak mellett vezetett az utunk a vulkán oldalában.

A főkráterig nem mentünk fel, de láttunk egy parazitakrátert és egy patakmederből feltörő kénes gázbeömlést, ami a patakot habossá és záptojásszagúvá változtatta. Később két kisebb ág összefolyásánál a lezajló kémiai reakció a szemünk láttára varázsolta gyönyörű világoskék színűvé a patakot.

A zuhogó esőben már csak egy keveset kellett tovább kaptatnunk a parton, itt még belefolyt egy vörös színű patakocska is, aztán megérkeztünk a célhoz, ami a patakba beömlő 50 fok körüli hőforrás volt.

A termálvíz egy nagyon kellemes hőmérsékletű természetes meleg vizes medencét alakított ki a hideg hegyi patak kanyarulatában, itt el is töltöttünk egy órát fürdéssel mielőtt visszaindultunk a vadőrházhoz. A hazaút embert próbáló túra volt, az órák óta tartó eső saras csúszdát csinált a visszavezető ösvényből. Kora délután elhagytuk a szállást, sokat buszoztunk, csak egy lajhár fotózása és egy teherautóról leborult ananászszállítmány miatt álltunk meg, még szerény ebédünket (keksz rummal) is a buszban költöttük el.

Délután egy útlezárás miatt kicsit késve értünk az Arenal függőhidakhoz, itt a bejáratnál láttunk egy tukánpárt, egy félméteres arapapagájt, egy pávát, meg valami vörös rágcsálófélét. A parkot bejáró túraútvonal csodaszép, felváltva vezet erdei ösvényeken és a 30-40 méteres fák lombkoronája feletti függőhidakon. A közeledő naplemente miatt nagyobb vadon élő állatokat már nem láttunk, csak néhány mot-motot, Nicaragua nemzeti madarát.

A kijáratnál az arapapagáj társaságában elfogyasztottuk a korábban zsákmányolt ananászt, aztán továbbindultunk az esti szállásunkra. Itt én egyből bele is zuhantam az ágyba, Koppány ír majd a az este további részéről, a medenceparti koccintásról, a vacsoráról és a táncház-diszkóról.

Az este további része (Koppány szemével)

Kedves S. Gábor barátunknak éppen ma volt születésnapja, így a kis csapat felköszöntötte őt egy koccintás és egy hörpintés erejéig. Akiknek ez erőt adott (Ági, János, András, Józsi, Dávid és jómagam), azok – lévén szombat este volt – úgy döntöttek, bevetik magukat az éjszakába, és megnézik mi a csörgés errefelé. Kisebb kolbászolás és a szokásos hova-menjünk (a dolog pikantériája jelen esetben a szórakozóhelyek igen limitált száma: 1) pöcsölés után, János segedelmével felleltük a discot. Két csoportban érkeztünk, kb. 4 perc szintidő különbséggel, de ez elég volt arra egyeseknek, aki már az első turnusban volt, hogy az utánpótlás megérkeztéig lelkes rajongóra leljen a helyi közönségben. Hát, meglepődtünk, mennyire más itt a csízió. Nincs tömeg, az emberek csakis párban csörögnek, nincsenek körök, szinglik, tumultus. Egyetlen számnak még csak a dallamát sem hallottam soha, mert ide nem tört be a globalizmus, kizárólag latin zenére ropják. Arra viszont nagyon, tisztára táncház hangulata van az egésznek.

Érzésem szerint egy órát tölthettünk itt el, amíg meg nem nevezett személy és a „nem tudom a nevét hölgy” páros átélte első, második és talán harmadik konfliktusát és kapcsolatuk válságát is, de a közös nyelv hiánya végül minden problémát megoldott. Így végül András esőkabátjával szegényebben ugyan, de épségben hazatértünk, és fellőttük a pizsamát.