A huszadik nap

Indiánsziget

Korán felébredtem, alvós ruhában átsétáltam Narasgandub sziget keleti csücskébe megnézni a napfelkeltét, aztán úsztam egyet a tengerben. Itt Panamában, az egyenlítőhöz közel mindig nagyjából azonos időben kel és nyugszik a nap, fél héttől fél hétig van fent. Ez most, a tavaszi napéjegyenlőség környékén nagyjából mindenhol igaz, de itt télen-nyáron néhány tíz perc a nappal és az éjszaka hossza közti különbség, nem is állnak át nyári időszámításra.

Reggeli után körbejártuk a szigetet, megnéztük a kuna indiánok és svéd turisták házait. A kunák a szigeten a miénkhez hasonló nádkunyhókban laknak, turizmusból élnek, ahol megjelentünk, ott egyből kipakolták a saját készítésű ékszereket és szőtteseket (molákat). Egy másik jelentős bevételi forrás, hogy a kuna törvények szerint az indiánok a lefotózásukért kötelesek pénzt kérni a turistáktól. Ezt a törvényt állítólag azért hozták, mert véget akartak vetni azoknak a jeleneteknek, amikor egy kis szigeten kiköt egy karibi luxushajó, és háromezer amerikai turista fényképezővel kergeti az ötszáz helyi lakost.

Szóval indiánt fotózni egy dollár,  de minden más is ennyi. A San Blas szigeteki kuna határállomáson pecsét az útlevélbe egy dollár. Egy szigeten partra lépés egy dollár, vagy ha hajóroncs is van a sziget mellett, akkor az még egy dollár.

A séta során a sziget erdős végében Koppány macskaügyességgel felmászott egy kókuszpálmára, innentől a sétát alkar- és a sípcsontbőr nélkül folytatta. Előző este egyébként a vezetőnk az étkező falán lévő árlistára mutatva azt ígérte, hogy négy napig ez lesz az egyetlen stresszforrás az életünkben. Ez nem teljesen volt igaz, mert annyit beszélt a fákról lehulló kókuszdiók okozta balesetekről, hogy fél szemünkkel mindig a fákat figyelve jártunk.

Visszafelé vettünk is pár kókuszdiót (kókuszdió egy dollár), amiket egy kuna fickó szedett a fáról, aztán macsetával nyitotta fel nekünk, hogy kiihassuk a levét, aztán hazaérve később mi is szerztünk egy macsetát, hogy a kókusz húsához is hozzáférjünk. A sziget bejárása után a délelőtt hátralévő részét fürdéssel és napozással töltöttük, Brigi egy búvármaszkkal és pipával óriási kagylóhéjakat és csigákat hozott fel.

Ebéd után áthajóztunk a faluba a szomszéd szigetre. Szigetből a kunák szerint összesen 365 van, mind magántulajdonban, női ágon öröklődnek. A legtöbbjük lakatlan, vagy csak néhány család él rajtuk, a kunák viszont szeretnek egy kupacban élni, mint a fehérember így ez a sziget teljesen be van építve, két egybenőtt falun kívül nincs is más rajta, már a szárazföldről hoznak követ és földet, hogy tovább növelhessék a sziget területét. Partra szálltunk a szigeten (egy dollár), ezzel egyből be is léptünk az első faluba (egy dollár). Megnéztük egy fatörzsből vájt csónak készítését, bementünk egy indián lakóházba, átsétáltunk az iskolájuk udvarán, aztán átmentünk a másik faluba (egy dollár), ahol a szajla (törzsfőnök) a tanács épületében a kuna társadalomról és szokásokról mesélt.

A kunák a legfontosabb döntéseiket a szajla és a helyettesei által egy-egy függőágyból vezetett tanácskozáson hozzák, itt dől el az is, hogy az adott évben hány centet kérjenek a kolumbiaiaktól a kókuszdióért. A kunák egyik legfontosabb ünnepe a lányok nővé válása, ilyenkor az óriási vendégsereg három napig iszik, cigarettázik, és táncol, miközben az ünnepelt lány otthon van bezárva a kunyhójába, ráadásul még a haját is levágják rövidre. A vezetőnk szerint, aki részt vett már ilyen ünnepségen, ilyenkor az öregasszonyokból is nagy partyarc lesz, és hirtelen kiderül róluk, hogy kuna nyelv mellett spanyolul is szót lehet velük érteni. A szigetünkre való visszatérés előtt véletlenül még tanúi voltunk egy fél méter átmérőjű teknős kibelezésének is, de erről még egy dollárért sem engedtek fotót készíteni.

 

Később átjött hozzánk egy indián néptánccsoport, akik előadták a kunák táncait. A férfiak tánclépése a vizzel teli fülű halászok félrehajtott fejjel való fél lábon ugrálásán alapul, közben két összekötözött pánsípot fújnak, a nők pedig rumbatököket ráznak, miközben előre-hátrá lépkednek. Az előadásuk után megtanítottak minket is a táncuk lépéseire, tisztes vereséget szenvedtek röplabdában, aztán elhajóztak a karibi naplementébe.

Koppány homokozik a helyi Botival és Lucával