A kilencedik nap

A tegnapi karaoke est után meglehetősen korainak tűnt a reggeli ébredés, de mivel ma is nagy utazás előtt álltunk muszáj volt katonás fegyelmezettséggel készülődni. Mindez sikerült is egészen a reggeliig, amely önhibánkon kívül hosszúra nyúlt. Hiába telepedtünk le időben egy közeli étkezdébe, a helyiek ráérős munkatempója és életritmusa miatt a megrendelt ételek és italok csigalassúsággal érkeztek csak, pedig 4 felszolgáló sürgött forgott körülöttünk. Többször is rákérdeztek és feljegyezték mit kértünk és a számla elkészítéséhez is mind a 4 ember komoly összehangolt munkájára volt szükség :) Ezek után nem volt kétséges, hogy késve érünk a tovább induló buszhoz. Mivel az elmúlt napokban sokszor fordult elő késés (az már nem a mi érintettségünkkel), ezért mire a buszhoz értünk, elkészült a "jegyzőkönyv", amiről azonban Dávid jogász kollégám megállapította, hogy formailag érvénytelen, így végül hátrányos következménnyel nemjárt a késésünk :). Tegnapi idegenvezetőnk, a lelkes Gioconda nem hagyott minket útravaló nélkül, és elénekelt nekünk búcsúzóul egy hazafias, nicaraguai dalt. Így vettünk búcsút Granada városától, amit igazán sajnálok, mert most éreztem először az út során azt, hogy nagyon maradnék még, dacára annak, hogy két tartalmas napott töltöttünk el itt, a város azonban annyira színes és "élő", hogy még kellene egy kis idő, hogy minden szépégét ki lehessen élvezni. Elindultunk tehát ismét Costa Ricába. János (túravezetőnk) a buszozás során madártani ismeretterjesztéssel tartotta fenn a figyelmünket, sorra véve az eddig látott madarak (a tukántól a zacskós madárig) látott jellemzőit.  A nicaraguai - costa ricai határátlépés már rutinosan zajlott, sokkal hamarabb átjutottunk, mint pár nappal korábban. A következő állomásunkig  még hosszú út állt előttünk, ezért János Costa Ricában is folytatta ismeretterjesztő előadását ezúttal a drog és a prostitució térségbeli helyzetéről és közkívánatra Chavez venezuelai elnökről.  Mivel már mindenki (köztük a sofőrunk is) nagyon megéhezett, viszont a szoros időbeosztásunk nem tette lehetővé, hogy rendes étteremben ebédeljünk, ezért megálltunk egy Burger Kingnél, ami nem néz ki másként, mint odahaza, csak annyiban, hogy egybe volt építve egy pizzázóval (Papa John's étteremlánc). Nagy élményt nem jelentett, de legalább mosdóba lehetett menni és egy kicsit kinyújtoztatni a lábunkat, és nem utolsó sorban a sofőrünk nem maradt éhes. A hosszú buszút után végre megérkeztünk a nap fénypontjához: egy csodálatos vízeséshez, amely 16 méter magasból zúdul le és a tövében, viszonylag sekély vízben jót lehet pancsolni, amelyet ki is használtunk.

A fürdőzés után elindultunk a mai szálláshelyünkre a Tenorio nemzeti parkba, amely egy egészen más mikroklimájú térségben található, mint ahol eddig jártunk. Olyan gyönyörűen zöld volt minden (a fű és a fák), hogy ha nem lettek volna a pálmafák, a tikkfák és más trópusi növény, simán beillett volna egy angliai tájnak ez a vidék. A nemzeti park vadőrházában töltöttük az éjszakát 4-6-8 ágyas szobákban, emeletes ágyakban, amely  a szűkössége ellenére senkinek sem okozott problémát, mert az egész napos buszozás után kellően elfáradtunk mindannyian. De, hogy tényleg gyorsan álom jöjjön a szemünkre, a "tipico" vacsora után tettünk egy éjszakai sétát az esőerdőben a vadőr vezetésével, fejlámpával a fejünkön, csöndben haladva, hogy láthassunk állatokat. Sajnos, egy átbaktató tapíron, néhány szöcskén és pókon kívül egyetlen igazán érdekes állatot sikerült megfigyelni: egy álmérges kígyót, ezt azonban meglehetősen közelről, mert mindenki kézbe vehette, ami nagy élmeny volt.

Ezzel zárult a kilencedik nap, amely remélem, nemcsak számomra telt nagyon jól: CUMPLEANOS FELIZ MI MADRE! (vagyis Boldog Szülinapot Édesanyám!)