Március 14-én is borús reggelre ébredtünk, a reggelinél Koppány meg is jegyezte, hogy ha holnap is esni fog az eső, akkor az elégedetlenség "forradalmat" fog szítani, és holnap kitör a "szabadságharc" :). Gyors csomagolás után búcsút intettünk Tortuguero falucskának és hajóra szálltunk, hogy a Csendes-óceánnal párhuzamos folyón és csatornákon közel 100 km-t megtéve eljussunk Puero Limon városkába. A mintegy 4 órás út alatt körbevett minket a csodás esőerdő, így azzal lehetett múlatni az időt, hogy próbáltunk minél több állatot észrevenni és beazonosítani (madarakat, majmokat, lajhárt, leguánt, stb.). Keresztülhaladtunk egy olyan folyószakaszon is, ahol csak araszolva tudtunk haladni, mivel az 1991. április 22-ei földrengés annyira átalakította a folyómedret, hogy azóta folyamatosan kotorni kell, hogy hajózható legyen.
Egyébként jó tempóban haladtunk, így viszonylag gyorsan kikötöttünk, ahol már várt ránk a busz, igazi negro sofőrrel, aki elsőként Puerto Limon városába vitt el minket, amely Limon tartomány 60 000 lakost befogadó fővárosa. A földrengés ezt a települést sem kímélte, így egy-két megmaradt viktoriánus korabeli házat leszámítva, teljesen újjá kellett építeni, amelynek során elveszítette a város a korábbi arculatát, jelenleg egy-két szintes házak sorakoznak a nem túl széles, jellegtelen utcákon. A túravezetőnk nem is engedélyezett hosszas megállást itt, ezért csak a piacot tudtuk megnézni és egy helyi gyorsétterem jellegű talponállóban, egészen pontosan egy "polloza"-ban (csirkézőben) elkölteni az ebédünket, amely végül is elnyerte mindannyiunk tetszését.
Ezután ismét buszra szálltunk, hogy meglátogassunk egy csokoládé-készítő farmot, ahol a házigazda asszony megmutatta nekünk, hogy miből készül a csokoládé. A választ már mi is sejtettük, csak még élőben nem láttuk, egészen mostanáig: kakaóbabból, ami egy hosszúkás, kókuszdió méretű kemény "tokban" található sokadmagával, fehér gyümölcshús közé párnázódva. Meg is kóstoltuk ezt az édes mázat, ami magában rejti a tényleges kakaóbabot, amit elrágcsálni nem olyan nagy élvezet, mivel nagyon keserű. Az igazi élmény csak ezután következett, amikor megízlelhettünk számtalan különböző ízesítésű csokit: a gyömbérestől a vaníliáson, a mentáson, a fahéjason, az ét- és tejcsokin át egészen a szerecsendiósig. Ez utóbbi igazán különlegesen finom volt. Itt derült ki az is, hogy egy korábban látott gyönyörű bokor és termése - amit mi a kinézete alapján "szőrös eperfának" neveztünk el, valójában egy fűszernövény, amit ízesítés mellett természetes festékként (színezőként) is használnak.
Miután felébresztettük a csokifarm-látogatás ideje alatt a buszban elaludt sofőrünket, tovább folytattuk utunkat az elkövetkező két napunk szálláshelyére Puerto Viejo-ba, ami egy kicsiny falucska a Csendes-óceán partján, amely a turizmus révén egészen nagyra nőtt és mára igazi üdülő településsé vált, és képes az ide látogató turisták mindenféle igényeit kielégíteni. A szállásunk igazán klassz, a tágas szobácskákban baldachinos franciaágy, a szobákhoz tarozó teraszokon függőágyak szolgálják a kényelmünket.
Egyedül az időjárás nem kedvez nekünk. Továbbra is követ minket az eső vagy éppen mi hozzuk meg (?), így napozni, strandolni egyelőre nem volt alkalmunk, de továbbra is reméljük, hogy másnap már szikrázó napsütésre ébredhetünk. Ezt azonban nem lehet kivárni vacsi nélkül, ezért felkerestünk közösen egy karibi éttermet, ahol nagyon finomat ettünk és ittunk, majd rövid szieszta után szórakozni mentünk egy helyi, tengerparti bárba, ahol egy zenekar koncertezett, méghozzá kellemes, táncolható zenét adva, így egy jó kis táncos partival fejeztük be a 14. napunkat.
(Ui. Blogtársaim motivációcsökkenését vélem felfedezni a posztok hosszának rövidülésében, ezért kérem a kedves olvasókat, hogy kommentjeikkel jelezzék érdeklődésüket, kérdezzenek, és fűzzenek hozzá bátran. Szükségünk van hazai szavakra... - a szerk.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése