Elérkezett a közös út utolsó napja. Reggel még a gyönyörű karibi szigetünkön ébredtünk, de már nem volt idő sem gyönyörködni, sem fürdeni, mert újabb hosszú út állt előttünk. Kezdésképpen ismét csónakba szálltunk, az oda útból tanulva előre kértünk nagy nejlonokat, hogy ne alsógatyáig/bugyiig átázva érkezzünk meg a dzsippekhez. A műanyag pajzsok jól funkcionáltak, így mindenki lényegében szárazon érkezett meg. A kikötő már nem a tengeren volt, hanem egy folyón, aminek a torkolatához érve igazából senki nem volt biztos benne, hogy nem kell kiszállni és megtolni a hajót. Ugyanis a tengerben a folyó kisebb szigeteket-zátonyokat épített, amik körül nagyon sekély volt a víz, olyannyira, hogy még a kunák kenujai is csak óvatosan közlekedtek. Végül megúsztuk a dolgot és lassan pöfögve beértünk a folyóhoz, ahol azonban szintén tartanunk kellett a gyökkettes tempót, nehogy fennakadjunk. Így legalább utoljára megfigyelhettünk még néhány állatot és a mellettünk elhaladó kuna csónakokat.
A kikötőbe érve két dzsipbe szuszakoltuk magunkat, a négy órás út viszonylagosan kényelmesnek ígérkezett. Túravezetőnk azonban nem csak az állatok nagy barátja, hanem a pórul járt embereken is előszeretettel segít, így egy argentin párt is beszervezett a két autóba. Történt ugyanis, hogy nem jött értük a megbeszélt autó, a repülőgépük viszont még kora délután indult Panamavárosból. A probléma mindössze annyi volt velük, azon túl, hogy így minden autóban már a gyárilag tervezettnél 2-vel több ember ült, hogy úgy néztek ki, mint két hajótörött ősember… Konkrétan torzonborz haj és szakáll. A legmeglepőbb az volt, hogy a srác útlevelébe beleláttunk és a képről egy jólfésült, jóvágású fiatalember köszönt vissza, nem egy hajléktalan. :) Koppány próbált is beszélgetést kezdeményezni vele, de végül közös felkiáltással ezt inkább hanyagoltuk, mert a borotva mellett a fogkeféjével is durván összeveszett újdonsült útitársunk.
Az út minden képzeletünket felülmúlta, ilyen kacskaringós, meredek-lejtős úttal még sosem találkoztam. Pár éve építették, így az aszfaltcsík jó állapotban volt, az alapozás azonban hiányos volt, mert volt, ahol teljesen alámosta a víz. Bár én kifejezetten élveztem az utat, egyik nagyobb termetű útitársunk bizony nem bírta a meleg-kanyargás-kevéslábhely kombinációja okozta megpróbáltatásokat és pont az országútra csatlakozásnál megállásért és könyörületért kiáltott. A könyörületet meg is kapta, a királyi pozícióban utazó másik tekintélyes útitárstól, bár az út hátralévő szakaszában sem sok hangját hallottuk.
Panamavárosban jól ismert szállodánkban szerencsére új szobákat kaptunk, gyors zuhanyt követően indult a városnézés. Ezúttal az óvárosba indultunk a tengerparton. Ez a város talán legszebb része, a régi házakat kívülről eredeti formájukban állítják helyre, belülről pedig nem egyszer teljesen új, modern épületet alakítanak ki. Persze itt is lépésről lépésre haladnak, így a még nem rehabilitált részeket jobb elkerülnie a fehér embernek… Útközben egy csapat fotózkodó fiatal lányba botlottunk, akikhez természetesen csatlakoztunk. Később velük újra összefutottunk, de erről az illető megkérdezése nélkül sajna nem írhatok…
A városrész főterén árusok tömkelege várta a szuvenírre ácsingózó turistákat és persze nem okoztunk csalódást nekik. Panamakalap, függőágy, mind nagy siker volt. Én jól megbeszéltem, hogy bár jó-jó ez a kalap, még talán jól is áll, de pont az a dolog, amit soha nem vennék fel, így hát ott maradt. Körbejártuk még az óvárost, ahol meglepetésre rengeteg hangulatos és dizájnos étterem és kávézó is volt.
Tekintve, hogy ez az utolsó nap, a csapat nagy része még szeretett volna vásárolni a gigamega plázában, illetve valakire várt még a fodrász (!) is.
Este újabb búcsúvacsora következett, egy autentikus étteremben. A vacsora végeztével következett János második búcsúbeszéde, illetve a társaság is megörvendeztette túravezetőnket egy kütyüvel (ha már egy fényképezőszettje bánta a túrát), amit a velünk töltött 3 hét alatt fedezett fel magának.
A társaság magja az éjszakának is nekiindult, először egy pár háztömbnyire lévő táncos bárba mentünk, ahol egy csinos üveg rum elfogyasztását követően a hangulat is lazult és bevettük magunkat Panamaváros meglepően pezsgő éjszakai világába. A bulihelyek egymást érik és a város felhőkarcolós része ilyenkor él igazán. Az éjszakát egy utcai taco-árusnál fejeztük be, ami egyben méltó lezárása is volt a túra hivatalos részének, igazán jó gasztro élménnyel fejeződött be ez az éjszaka.
Azt azért megnéztem volna, amikor Koppány issza a rumot!... Még inkább Koppányt két órával később, amikor "lazult a hangulata"!
VálaszTörlésA házak egészen elképesztőek a képeken: vagy ultramodernek, vagy olyan latinosak. Külön vannak, vagy vegyesen?
Mit játszott a bendzsós?
Tulka