Apoyo krátertó, Nicaragua
Első nicaraguai szállásunk az Apoyo krátertó melletti Paradiso hostelben volt.
Az előző napi késői érkezés után most volt időnk körülnézni, az egész délelőttöt a szálláson töltöttük. Fürödtünk, kajakoztunk egyet a part mentén, megnéztük a szállásunk szomszédságában élő helyieket haj- és ruhamosás közben. Nem volt egy eseménydús délelőtt, de ez nem is volt baj az előző napi hosszú buszozás után.
Dél körül azért persze ezen a napon is buszba szálltunk, és elindultunk a csendes-óceán partjára egy halászfalu felé. Az utak érezhetően jobbak itt Nicaraguában, mint Costa Ricában. Costa Rica oktatásra és egészségügyre költ többet, Nicaraguában pedig a sík terep és az állandó hőmérséklet mellett az is segít az utak minőségét fenntartani, hogy sokkal kevesebb autó jár az országutakon. A kocsik nagy része egyébként ázsiai, és itt már egy Hyundai Accent után is megfordulok, Miami Beachen két nap után ehhez már a Porsche is kevés volt. Személyautók mellett látni még egy csomó USA-ból áthozott 15 éves iskolabuszt, némelyiket még az eredeti sárga festéssel, sokat viszont szinesre festenek, és teleírnak vallásos szövegekkel, néha a sofőr is csak félig lát ki a szélvédőn a "Jézus a barátom" felirattól. Elég sok még a taxi (ezeken is láttam már teljes motorháztetős "Jézus él" feliratokat)
Az előző napi késői érkezés után most volt időnk körülnézni, az egész délelőttöt a szálláson töltöttük. Fürödtünk, kajakoztunk egyet a part mentén, megnéztük a szállásunk szomszédságában élő helyieket haj- és ruhamosás közben. Nem volt egy eseménydús délelőtt, de ez nem is volt baj az előző napi hosszú buszozás után.
Dél körül azért persze ezen a napon is buszba szálltunk, és elindultunk a csendes-óceán partjára egy halászfalu felé. Az utak érezhetően jobbak itt Nicaraguában, mint Costa Ricában. Costa Rica oktatásra és egészségügyre költ többet, Nicaraguában pedig a sík terep és az állandó hőmérséklet mellett az is segít az utak minőségét fenntartani, hogy sokkal kevesebb autó jár az országutakon. A kocsik nagy része egyébként ázsiai, és itt már egy Hyundai Accent után is megfordulok, Miami Beachen két nap után ehhez már a Porsche is kevés volt. Személyautók mellett látni még egy csomó USA-ból áthozott 15 éves iskolabuszt, némelyiket még az eredeti sárga festéssel, sokat viszont szinesre festenek, és teleírnak vallásos szövegekkel, néha a sofőr is csak félig lát ki a szélvédőn a "Jézus a barátom" felirattól. Elég sok még a taxi (ezeken is láttam már teljes motorháztetős "Jézus él" feliratokat)
Vonatközlekedés már több, mint öt éve egyáltalán nincs az országban, távolsági közlekedésre a buszt használják, ezekre nem árt kabátban felszállni, mert szeretik a hűtést 16 fok körülire állítani, had érezze az ügyfél, hogy szolgáltatást kap a pénzéért. A gépjárművek mellett látni még az utakon ökrösszekereket, cowboykalapos lovasokat, tuk-tukokat (az itteni neve mototaxi, de a turisták hatására elkezdték már itt is tuk-tuknak hívni őket), egyenruhás iskolásgyerekeket (sok a gyerek, kevés az iskola, ezért két műszakban megy az oktatás), és mormon hittérítőket (Krisztus járt Amerikában!).
Dél felé haladtunk a Pánamerikai főútvonalon, ami a leghosszabb autózható útvonal a világon, Alaszkától Tűzföldig vezet egy rövid kihagyással Panama déli határánál (ott repülővel, hajóval, vagy egyhetes dzsungeltúrával lehet eljutni a columbiai szakaszig). Az első megállónk a Nicaragua-tónál volt. A tó nagyobb, mint Pest megye, a miami beach-i vendéglős szerint az egyetlen tó, amiben cápák élnek. Csináltunk pár képet a partján, szépen látszott a Ometepe-sziget két vulkánja, aztán belepisiltem a tóba, de közben persze a kollégáim tanácsára végig figyeltem a sugarat, hogy nehogy felússzon rajta egy candiru.
A tótól az óceánpartra, San Juan del Surba mentünk ebédelni. A tegnapi piaci ebédünk után ez most nagyon más volt, azért a kifőzdehangulatért tényleg érdemes volt idáig utaznunk, ezért a mostani turistaellátóért elég lett volna Siófokig.
A késői ebéd utáni fél nap viszont számomra az egyik legjobb élmény volt az út során. A faluból egy rövid buszozással egy elhagyott tengerpartra jutottunk, ahol egy három éve bezárt szálloda strandján telepedtünk le. Itt láttuk először a Csendes-óceánt, egyből bele is vetettük magunkat. Az új kedvenc sportom most már hivatalosan is a deszka nélküli szörf, itt pont jók voltak hozzá a hullámok. Odáig gyalogolsz be a vízbe, ahol a hullámok megtörnek, kb mellkasig ér, és ott vársz. Néha percekig tart, mig érdemes elindulni, de kis gyakorlás után már lehet érezni, hogy melyik hullám lesz a jó. Amikor közeledik a tökéletes hullám, és elkezd erősen kifelé szívni, akkor elkezdesz teljes sebességgel a part felé úszni, és itt már nincs más dolgod, csak várod, hogy megérezd, hogy felkap a víz. Ha minden összejön, akkor azt érzed, hogy már úsznod sem kell, nyújtva a tested, repít kifelé a víz, néha olyan sokáig, hogy már várod, hogy letegyen, és újra levegőt vehess.
A késői ebéd utáni fél nap viszont számomra az egyik legjobb élmény volt az út során. A faluból egy rövid buszozással egy elhagyott tengerpartra jutottunk, ahol egy három éve bezárt szálloda strandján telepedtünk le. Itt láttuk először a Csendes-óceánt, egyből bele is vetettük magunkat. Az új kedvenc sportom most már hivatalosan is a deszka nélküli szörf, itt pont jók voltak hozzá a hullámok. Odáig gyalogolsz be a vízbe, ahol a hullámok megtörnek, kb mellkasig ér, és ott vársz. Néha percekig tart, mig érdemes elindulni, de kis gyakorlás után már lehet érezni, hogy melyik hullám lesz a jó. Amikor közeledik a tökéletes hullám, és elkezd erősen kifelé szívni, akkor elkezdesz teljes sebességgel a part felé úszni, és itt már nincs más dolgod, csak várod, hogy megérezd, hogy felkap a víz. Ha minden összejön, akkor azt érzed, hogy már úsznod sem kell, nyújtva a tested, repít kifelé a víz, néha olyan sokáig, hogy már várod, hogy letegyen, és újra levegőt vehess.
Na végre szörf! Wooohooo!!! :)
VálaszTörlésViccelsz? Én tanítottam mindenkit, hogy hogyan kell! :)
VálaszTörlés