Hosszú autózás várt ma ránk, ezért ezt a napot is korán kezdtük. Gyors reggeli után egy kisebb dugón átverekedve magunkat beautóztunk Miami Beachre Zsoltiért és Marciért, hogy aztán célba vegyük a kontinentális Egyesült Államok leghíresebb zsákfaluját, egyben legdélebbi pontját, Key Westet. A többórás autóút egyhangúságát csak a rádióból bömbölő Pitbull számok tették elviselhetővé egy ideig, de így is meg kellett azért állnunk tízóraizni. Ehhez sikerült egy tipikus amerikai városszéli kis reggelizőhelyet választani az ilyen éttermek legfontosabb kellékével, a vendégeknek üvegkancsóból vízízű kávét kínáló unott arcú pincérnővel.
A tojás és a juharszirupos palacsinta elfogyasztása után az apró szigeteketen és az őket összekötő hidakon át továbbindultunk Key West felé. Útközben még megálltunk egyszer strandolni, aztán kora délután megérkeztük a célhoz, a legdélebbi pontot jelző emlékműhöz.
A kötelező fotók elkészítése után tanúi voltunk, ahogy egy sólyom a szülők sivalkodása közepette elragad egy kiscsirkét az egyik ház kertjéből. Innen beautóztunk a város közepére, leparkoltunk a bevásárlóutcában, és gyalog indultunk tovább. Koppány már járt itt korábban, így meg tudta nekünk mutatni a város egyik különleges szórakozóhelyét, ahol a felső szinten a vendégek esténként ruha nélkül buliznak (Garden of Eden - a szerk.). A hely még zárva volt, így mi inkább megebédeltünk, aztán városnézésre indultunk.
Láttunk többszáz féle Key West feliratos ruhadarabot és hűtőmágnest, néhány érdekes szabadtéri szobrot, kókuszdióból faragott amerikai focilabdát mintázó perselyt, kalózhajót a város közepén, és egy kiscsirkét, akit az egyik arra bóklászó turista elszakított az anyjától és a testvéreitől, pont egy kóbormacska elé. Szerencsére a macska épp jóllakott az elé leszórt gyorskajával, így ez a csibe túlélte a napot.
Hazafelé a kocsiban farkaséhesen részletesen megterveztük az esti közös vacsorafőzés minden lépését, személyre lebontott bevásárlólistát magoltunk, hogy a vásárlásra előirányzott nyolc perces megállás alatt majd minden hozzávalót beszerezhessünk. Tökéletes tervünkbe viszont hiba csúszott. Egyikünk sem számolt azzal, hogy a Key West - Miami út ugyanolyan hosszú lesz, mint a Miami - Key West táv volt odafelé, és hogy így ha magunknak főzünk, akkor nagyon későn jutnánk vacsorához, ezért módosítottuk a tervünket, és főzés helyett étterembe mentünk. Nem is akármilyenbe, hanem a pincérnőiről híres Hooters étteremlánc legközelebbi egységébe. Házas emberként én csak annyit írok a helyről, hogy Brigi három nappal ezelőtti spagettije óta itt ettem a legjobb vacsorát, egy Philadelphia cheese steaket.
Ők is épp azt nézik, mit ír a néni :)
Vacsora után benéztünk egy igazi Hard Rock Caféba is. Döbbenetes, de tényleg létezik ilyen étterem, nem csak pólókat gyártanak!
Kifelé menet Koppány idegenvezetésével megnéztük az amerika kontinens országainak barátságát hírdető Torch of Friendship emlékművet, amiről nagyvonalúan lehagyták Kuba nevét és címerét. A parkolóban szolgálatot teljesítő koldustól korábban vásárolt parkolójegyünk még bírta volna tovább is, nekünk viszont kimerítő volt a hosszú nap, így hazafuvaroztuk Zsoltiékat Miami Beachre, aztán mi is visszatértünk a szállásunkra éjszakára.
Közben jelezte egy olvasó, hogy Hard Rock Café témában le vagyok maradva, már Budapesten is van egy december óta.
VálaszTörlés