A harmincegyedik és harminckettedik nap

Hüp-hüp-hüp, nem barbatrükk...

Épp a blog tán legunalmasabb bejegyzését készülöm megírni. Ennek legfőbb okai - azon kívül, hogy már hazaérkeztünk és lelkesedésünk jelentősen csökkent -, hogy egyrészt nem készült (túl sok) képi bizonyíték tetteinkről, nem fedeztünk fel újabb tájakat, és még csak nem is töltöttük teljesen éberen ezen napokat. Így - remélem, nem haragszotok meg - csak címszavakban térek ki az eseményekre.

Az ébredés időpontja úgysem érdekel senkit, ráadásul jómagam sem emlékszem már rá, úgyhogy ugorjunk. Teljes összecuccolás, csomagcsere hely- és súlyoptimalizálás céljából, apartman megörökítése telefonnal:

Reggeli, kocsiba lehordás, kicsekkolás 3 perc alatt, majd irány a Sawgrass Mills Mall. Míg Csaba és Brigi az utolsó simításokat végzi az ajándék-bevásárlólista teljesítésén, Koppány három nap bejegyzésével örvendezteti meg a nagyérdeműt. Na nem 3 napot ír, hanem egyet ír, és másik kettőt megszerkeszt. Egy jó kétórás igénykiszolgálás után egyesült erővel fogyasztjuk el ebédeinket.

Kocsiba be, ablakot le, tankolni kell, majd fogyasztáskímélő üzemmódban irány a reptéri autókölcsönző. Itt még gyors ruhaváltás, nyári öltözék repülőkompatibilis ruházatra való lecserélése, papírok elintézése, majd felsővasút a reptérre. Első siker: minden csomag átmegy a súlyhatár-ellenőrzésen. Hip-hip! Ámbátor a székfoglaló játékban elég rosszak a sanszaink, lélekben már a Düsseldorfi gépre készülünk, ami elég szívás lenne. Hosszú izgulás után végül (nem tudjuk pontosan milyen algoritmus alapján, de) szólítják a pulthoz Xábá Kissz-t, Bridzsitá Miszofikisszt és Kápániábl Nágit. Utóbbi kettő még egymás mellé is kap helyet, de végül az ülésrendet házon belül megváltoztatják, hogy a Kissz házaspár végre kettesben lehessen a nászútján. :D

Ez utólag túlzott jófejségnek minősült, ha tekintetbe vesszük új, halmozottan hátrányos helyzetű "útitársaim": az előttem lévő, idős német házaspár a szék alá nyúlkálva fogdossa, és rángatja a lábam, ha meg a szék nem dől egyből hátra - biztos csak megakadt, és - jó nagy lendülettel kell eltörni az ott ülő lábát, majd szó nélkül hátranézni mérhetetlenül csúnyán. A mögöttem ülő kedves német úriembert zavarja, hogy 15 perces szenvedés árán sikerül felemelni végre az egyébként a nyakcsigolyáimat masszírozó (törött) fejtámlát a hátracsuklás megakadályozása érdekében, így egy határozott és gyors mozdulattal visszatolja. Ha egy percre felállok, hogy mondjuk, megkössem időközben levetett cipőmet, azonnal előrenyúl és függőleges helyzetbe helyezi ülőalkalmatosságom, csakis a figyelmesség jegyében, nehogy véletlen úgy találjak maradni a leszállásig. Európa, európai emberek, én így szeretlek Benneteket! Na nem, itt még nincs vége! :) A mellettem ülő, egyébként tisztálkodási nehézségekkel is erősen küszködő, indiainak, vagy pakisztáninak tűnő úr, akinek természetes eredetű kölnijét az utazás megkezdésétől a búcsúig lehetőségem volt élvezni, na, ő tudja igazán, hogyan kell orrban ragadt turhával koncertet nyújtani vájt fülűek részére. A hrrr, grr , húppp és egyéb klasszikus szonetteket a hüp-hüp-hüp, frutty és tyupityupityupi, valamint  méltán világhírű hóóóóóóóóhty áriák díszítik. Pont eggyel volt kevesebb belőlük, mint amennyi már egy irdatlan taslit érdemelt volna, ha az ember a három hetes stresszmentes közép-amerikai relaxról tér épp haza. Back to the reality.
Bár verőfényes napsütésben léptünk ki a kocsiból, a várakozás alatt érkezett vihar miatt másfél órás késéssel indulunk Miamiból, ami csak az érkezéskor derül ki, hogy gáz-e. Le- és kiszállás 8:00-kor a német reptéren, a csatlakozás Pestre pedig 8:45-kor indul. 1000 méteres sprint világrekorder tempóban, közben security-check soron kívül, robbanószer-ellenőrzés, újabb futás, és érkezés a kapuhoz kimerülten 8:40-kor. Késve. A kapu zárva, a gép sehol. Nice. Take it easy, no worries:

Négy óra múlva megy a következő, arra már át is foglalnak minket, várhatóan fel fogunk férni. Addig pihenés, ismerkedés az újdonsült Kindle-lel, reptérfelfedezés, pöcsölés, szüttyögés, kolbászolás, smuffogás és a hagyományokhoz híven egy-két pitty-putty.

Reptéri shot:

Másik gépre fel (újabb helycsere... miért is nem mentem szamaritánusnak?), alvás. landolás Budapesten, csomagokra várás, érdeklődés, hogy esetleg nem jöntt-e meg az előző géppel.

- A csomag? Nem, Swiss Airrel jön Zürichből.

- Zürichből? hogy került oda?

- Oda vitték Miamiból.

- ??? És az mikor jön?

- Most szállt le, megvárják?

- Persze.

Miközben a zürichi futószalagon a frankfurti Lufthansa csomagok köröznek (Budapest, Budapest, de csodás!), Csaba kutyafelvigyázást vállal. Amikor jön Brigi és az én cuccom, egész megnyugszunk, amit kicsit elhamarkodtunk. Csabáé ugyanis csak nem érkezik, sőt, elveszett az éterben, mert a nénik szerint felkerült a gépre. Pontos leírás átadása, számegyeztetés, majd egyéb adminisztráció, végül kissé lógó orral, de Csaba is elfogadja a helyzetet, és mindenki örül, hogy várják őket a reptéren. Nyakbaugrálás, puszi-puszi, gyerekölelgetés, blablablabla...

A hiányzó poggyász másnap házhoz jön.

Köszönöm, hogy kijöttetek elém, köszi, hogy itt voltatok velünk, köszi a nyaralást! Már megint magasabban a mérce, megint magasabb a tét. De ezért jó élni, ezért lesz mindig következő! Már mennék is vissza, vagy tovább. Hovatovább: hova tovább?

(Ui. jön még összefoglaló poszt.)