Egyhónapos nyaralásunk utolsó teljes kint töltött napján Florida középső részét, Cape Canaveralt és Orlando környékét látogattuk meg. Korai kelés és négyórás utazás után érkeztünk a NASA Kennedy Űrközpontjába. Itt közvetlenül a három belépőjegy megvásárlása után majdnem sikerült elhagyni az egyiket, de végül szerencsésen bejutottunk. Elég hamar rádöbbentünk, hogy a honlapjukon írt két és fél óra nem lesz elég arra, hogy mindent végigjárjunk, de azért megpróbáltunk minél többet belezsúfolni a látogatásunkba. Bemelegítésnek megnéztünk egy IMAX 3D mozit a Hubble űrteleszkóp történetéről és szervizeléséről. A másik film a Nemzetközi Űrálomásról szólt, de olyan lehetetlen időpontban volt vetítés, hogy ezt sehogy nem tudtuk volna beiktatni a programba. Súlytalanságban burritot készítő űrhajóst azért így is láttunk 3D-ben. A film után körbejártuk a főépületet, itt megnéztük a Rocket Gardent, ahol az űrállomás története során innen kilőtt rakéták másait állítják ki (eredetileg legyártott, de űrt nem megjárt példányokat, illetve egy-két utángyártott makettet).
Beszálltunk egy-két űrkapszulába is, itt megtapasztaltuk, hogy az első űrhajósok ötven éve még nem olyan luxuskörülmények között utaztak, mint a maiak. A mi négyórás autóútjaink még bemelegítésnek sem nevezhetők, az egyik apró fülkében tizennégy napot repült az első űrhajóspáros egy akkora helyre bezárva, ahol még a lábukat sem nyújthatták ki.
Az űrközpont területén több látogatható létesítmény van, ezek között buszjáratok szállítottak minket. A buszsofőrök közül némelyik egész jó idegenvezető is volt egyben, utazás közben láttunk parkoló űrsiklót, sütkérező krokodilt, és kívülről megnéztük a híres NASA jármű-összeszerelő épületet, ami a világ legnagyobb egyszintes épülete egyben.
Ellátogattunk abba a terembe ahonnan ötven éve a rakétakilővéseket irányították, itt újrajátszották nekünk az egyik Apollo kilövését, rádióbejátszásokkal, visszaszámlálással, és a kilövés közben rázkódó épülettel. Az utolsó helyszínen még gyorsan végigszaladtunk az Apollo programot bemutató tárlaton, de aztán rohannunk kellett tovább, Orlandóba, ahol Koppány gyerekkori barátját, Balázst látogattuk meg.
Az első közös program Koppány és Balázs gokartpárharca volt, ahol az első két menetet még üres pályán, a harmadikat viszont ámokfutó oroszokat előzgetve vívták. Balázs pályaismerete csak a verseny elején volt elég, hosszú távon Koppány versenyzői rutinja azért erősebb fegyvernek bizonyult.
A gokartpályáról Davenportba, Orlando elővárosába autóztunk, ahol Balázs lakik barátnőjével, tüneményes egyhónapos kisbabájukkal és egy tökpucér macskával. Körbevezettek a hatalmas házukban, meséltek az állampolgárság megszerzésének nehézségeiről, és a szelídnek kinéző macska vad szökéseiről. Ezután előkerült a grillsütő és egy tálcányi másfél inchesre vágott gyönyörű ribeye steak szelet, amiket Balázs a teraszon sütött tökéletesre 16 perc alatt, majd a finnyásaknak további két percig well done-ra. A köret egyszerű egészben főtt krumpli volt, amire vajat, tejfölt, zöldhagymát és reszelt sajtot szórtunk. Vacsora közben Balázsékkal sok egyéb mellett beszélgettünk a magyarországi nyaralásaik alatt tapasztalt érdekes csajozási módszerekről (a kulcsmondatot nem idézem, mert a kötőszavak kivételével minden ki lenne csillagozva) és a davenporti szúnyoghelyzetről és ingatlanbefektetési lehetőségekről (Koppány ezt olyan csillogó szemmel hallgatta, hogy nem csodálkoznék, ha néhány év múlva szomszédok lennének Balázzsal).
Tökéletes búcsúeste volt a túra végére az egész utazásunk talán legfinomabb vacsorájával.
Az éjszakába nyúló látogatás után elindultunk hazafelé Florida legunalmasabb autópályáján. A négyórás út során egyszerre kellett blogot írni, és a sofőrt szórakoztatni, ami hullafáradtan elég rosszul ment, de végül sikerült elalvás nélkül hazajutni Westonba, és éjjel kettőkor ágyba zuhanni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése