Meanwhile in Miami Beach

Az első nap

Budapest - Miami

Nem lehet semmi okunk panaszra az első napot illetően, mert a jó szerencse végig velünk volt, minden, amit a legkedvezőbb változatként elterveztünk, sikerült. Az utolsó munkahétnek még úgy indultunk neki, hogy március 1. reggel 5 óráig Lufthansa sztrájk lesz Frankfurtban, ami miatt félő volt, hogy a kinézett Lufthansa járatok esetleg el sem indulnak vagy csak jelentős késéssel és lemaradunk a csatlakozásról vagy fel sem férünk. Ehelyett azonban az első Frankfurt felé menő gépre sikerült feljutnunk, méghozzá úgy, hogy egymás mellett ültünk a Boeing 737-300-as gépen.

A Miami csatlakozást is sikeresen elértük, így 10 órakor már egy A380-as fedélzetén ültünk 500-ad magunkkal, jóllehet nem egymás mellett, de olyan szerencsés ülésrendben, hogy simán tudtunk kártyázni, beszélgetni egymással az út során.

Én még sosem utaztam ilyen hatalmas, kétemeletes repülőgépen, és még csak elképzelni sem tudtam, milyen lesz, és egyáltalán hogyan fogom tudni eltölteni a repülési idő 10 teljes óráját. De így utólag azt kell mondjam, hogy remekül és viszonylag gyorsan telik az idő, ha az ember jó társaságban van. A fejtámlába beépített monitorokon lehetett filmeket nézni (volt egy magyar szinkronos film is: „Hogyan raboljunk el egy felhőkarcolót”), zenét hallgatni és több kameraállásból megfigyelni a repülőgépünk aktuális helyzetét, haladási útvonalát: átrepültünk Németországon, Hollandián, Anglián, az Atlanti óceánon, Kanadán, USA keleti partvidékén, egészen le Floridáig, ahol az óceán felől közelítettük meg a Miami Airportot.

Kétszer kaptunk meleg kaját, amelyek meglepően finomak voltak, és mindkétszer két főmenü közül lehetett választani (az egyik alkalommal a főmenü húsos bolognai vagy thai csirke volt, hozzá előételnek ráksaláta, zsömle, vaj, camambert és desszertként csokis brownie, másodjára az egyik főmenü kakukkfüves sült csirkemell volt párolt zöldséggel és sült burgonyával, a másik gombás, paradicsomszószos penne sajttal, továbbá megint zsömle, vaj, a desszert pedig csokikrém volt a kínálat). Italt többször is felszolgáltak, illetve bármikor lehetett kérni a stewardessektől, vagy hátra menni, elvenni a kikészített tálcákról a teli poharakat.

A mozgáshiánnyal sem volt semmi probléma, mert bármikor fel lehetett állni (folyosó melletti sorokban ültünk) és végig lehetett sétálgatni a két hosszú folyosón, illetve lépcsőzni is volt alkalmunk, amikor felmentünk a repcsi emeletére, megvizslatni a business class szintet.

Spanyolul is tanulgattam – készülve a közép-amerikai körútra -, és kártyáztunk is: francia kártyával snapszereztünk amelynek során Csabának sikerült begyűjteni a bunkócskát, azaz Koppánnyal jól megvertük Csabát :). Egy dologra nem voltam képes a repülőgépen, de talán jó lett volna, ez pedig az alvás. Bezzeg a fiúk tudtak szunyókálni, ami alatt én megnéztem egy filmet.

Összességében tehát elmondhatom, hogy egy percet sem unatkoztam a repcsin. Sokkal unalmasabb és hosszadalmasabb szakaszhoz érkeztünk a leszállást követően, amikor az USA-ba belépéshez a biztonsági ellenőrzésen túl kellett esnünk. Ehhez ugyanis végig kellett állni és járni azt a hatalmas sort, amely a vizsgálótisztekig kígyózott. A vizsgálótiszt elkérte az útlevelünket, a vámnyilatkozatot, amit még a repcsin kaptunk kitöltésre, és ujjlenyomatott vett mind a 10 ujjunkról. Csabának még a ragtapaszt is leszedették a sebes ujjáról, hogy ne maradjon ki a mutatóujja sem. Ezt követően, mivel a vámáru-nyilatkozatban is bevallottan hoztunk magunkkal - az úton megevésre szánt - gyümölcsöt (2db almát és 2db narancsot), amelyet végül nem fogyasztottunk el megérkezésig, ezért egy külön vizsgálaton is át kellett esnünk. Ennek során, jegyzőkönyv felvétele mellett elvették tőlünk a gyümölcsöket, amik „agricultural danger”-t (mezőgazdasági veszélyt) jelentettek az USA-ra. A vámtiszt azon figyelmeztetését követően, hogy többet ilyet ne tegyünk, elengedtek minket, így végül hivatalosan is beléptünk az USA-ba.

A Miami reptéren vettünk internet elérhetőséget, majd chat-en tisztáztuk, amit addig csak sejteni, illetve remélni tudtunk, hogy Kozma Dávid barátunk is épp Miamiban, azaz egészen pontosan Westonban van (ahol nekünk is lesz a szállásunk a közép-amerikai út után), így megbeszéltük vele, hogy eljön értünk kocsival a reptérre és elvisz minket a reptéren foglalt Miami Beach-i szállásunkra. Miközben vártunk Dávidra, labdáztunk a reptéren.

Ekként együtt tapasztalhattuk meg, milyen is a Miami Beach felé vezető úton a délutáni csúcsforgalomban autózni. Elárulom, milyen: lassú! Így 1,5 óra autózással értük el a szállásunkat (Hotel Seagull – a Collin’s sugárút és a 21. utca sarkán). Ez egy kétcsillagos szálloda, tűrhető nagyságú dupla franciaágyas szobákkal. Egyetlen és számomra nehezen megszokható hibája van csak szobánknak, hogy nem nyithatóak az ablakok, miközben elég párás a levegő, amit csak és kizárólag a légkondi szolgáltat, ezért áporodott (dohos) szag uralkodik a szobában.

Na mindegy, ez csak ösztönzőleg hatott arra, hogy gyorsan lecuccoljunk és elmenjünk vacsorázni. Egy közeli „Sultan” nevezetű kajáldára esett a választásunk, ahol a rendelést követően kiderült, hogy az egyik pincér magyar, egy egri születésű, velünk egykorú lány, aki két éve él Miamiban. A kaja nem volt rossz, viszont a végére már erősen éreztük, hogy már majdnem 24 órája fenn vagyunk, ezért vacsi után visszavonultunk aludni, Dávid pedig elindult Westonba, hogy megkopassza az ottani, mit sem sejtő, amatőr pókerezőket.

Az éjszakát csupán egy váratlan történés tette emlékezetessé, nevezetesen az, amikor úgy fél 4 körül a légkondi hatalmas zajt csapva beindult. Olyan volt, mintha légkalapáccsal kezdett volna jeget törni valaki a szobában. De nemcsak a zajt volt kemény, hanem a beindult légkondi által keletkező hideg, úgyhogy le is kapcsoltuk éjszakára, így már zavartalanul tudtunk egésze fél 8-ig aludni, amikor is a meleg már felnyitotta a szemünket.

ÚGY ÉRZEM, ELÉG JÓL SIKERÜLT MÁRCIUS 1-E!

Day 1 (BUD - FRA - MIA)

Nem szeretném elvenni Brigi kenyerét, hisz megegyezés szerint ő írhatja le az első nap krónikáit. Elöljáróban csak annyit, hogy minden flottul ment, felfértünk minden gépre a legkisebb probléma nélkül, snapszerben Csaba kapta a bunkót, végül épségben landoltunk Miamiban. Nem tűntek el a csomagok, kiderült, hogy Kozma Dávid épp itt van, így ő vitt el minket a reptéren lefoglalt szállásunkra. Holnapra fürdő- és pihenőnapot hirdettünk. :)

8 repülőút egy hónap alatt

2012-03-01 06:55-08:45 LH1343 BUD-FRA

2012-03-01 10:05-14:25 LH462 FRA-MIA

2012-03-03 16:57-20:02 CM227 MIA-PTY

2012-03-03 21:18-21:35 MC403 PTY-SJO

2012-03-18 07:50-08:50 7P681D BOC-PTY

2012-03-24 07:58-11:58 CM226 PTY-MIA

2012-03-31 16:15-07:20 LH463 MIA-FRA

2012-04-01 08:45-10:20 LH1336 FRA-BUD

Az utazás alatt nagyjából annyi időt töltök majd levegőben, mint eddig egész életemben.

Ja, aki nem vette volna észre, ezt a bejegyzést nem Koppány írja :)

T-1

Igen, ma még dolgozom.
Nem, nem tudom, mi lesz Frankfurtban, és hogy mikor és hogyan érek ki.
Nem, neked nem kerül többe, hogy felhívj, de nem, nem fogom felvenni.
Nem tudom, mikor lesz netem, de igyekszem e-mailt olvasni.

T-3

El coche (en Miami) está reservádo.

Tiempo menos siete

Perecznek szeretettel

Perecz, eme remek zene legyen neked bejegyezve!

¡Atención! ¡Atención!

A blog címe sajnos az idővel érvényét, aktualitását veszítette, hiszen azóta Brigivel és Csabával már képesek vagyunk olyan összetett mondatokat is mondani spanyolul, mint "június 25-én születtem, ez itt Csaba és Brigi, házasok". Talán már vizet is tudunk kérni, illetve megkérdezni, merre van az árnyékszék. (Erősebb lelkületűek megnyugtatása végett elárulom, azt is tudjuk mondani, hogy "szeretem a puncid"). S mivel kicsinyke lelkem nem bírná el, ha bárki is hazugsággal (divatosabban szólva: "őszintétlenséggel") vádolna - ha már a plágium amúgy sem oly nagy vétség -, vettem egy nagy levegőt, és úgy döntöttem, hogy búcsút intek a régi jó kis címnek, és még utazás előtt frissítem a korábban jól begyakorolt "Yo soy hungaró, no habla español" frappáns szállóigét. Fogadjátok nagy szeretettel az újat, amely előbbi bejegyzésemből táplálkozik.

Duplázzuk a boldogságot! (38,6-ból 76,1-be)

Nagyon érdekes játékot találtam. Van egy honlap, ami megmutatja, hogy a világon az egyes országokban milyen boldogok az emberek. És tudjátok melyik ország vezet? Naná, hogy Costa Rica! A 38,6 pontos magyar indexhez képest Costa Rica indexe 76,1, közel a duplája! Aki kíváncsi a számokra, meg szeretné megnézi, hogy az utóbbi ötven évben az egyes országoknak hogyan változott a boldogság-indexe, akkor mindenképp nézzen körül a Happy Planet Index oldalán! Érdekes, de sajnos, nem túl meglepő (na jó, azért Ausztrália és Új-Zéland mégis).

Ja, és feltétlenül olvassatok utána, hova megyek, mert tudni jó! :)
Costa Rica a Wikipédián

T-15

Na, ez a kemény!

Fő az egészség